"A szeretet a személytől a személyig ható áramlás."
Előszó
1. Nyikolaj Bergyajev a szabadság filozófusaként ismert, ám önálló elképzelése volt a szerelemről is. Két alkalommal fejtette ki nézetét a témában, elsőként Az ember rabságáról és szabadságáról című munkájában, majd idős korában (Önmegismerés) újra megfogalmazta véleményét. Mindkét munkát bemutatom, így lehetőség van az azonosság és különbözőség, illetve a fejlődés megfigyelésére. A két megfogalmazás valójában kiegészíti egymást.
2. Bergyajev kiinduló pontja a szeretet, amit kettéválaszt felemelkedő (erósz), és leereszkedő (agapikus) módra. A szeretet szenvedély, ami számára a személy megvalósulásának az útja. Az erósz azért felemelkedő, mert a szépségre és a jóra, végeredményben Istenre irányul. Az agapikus leereszkedő szeretet a szánalomban nyilvánul meg, amely lehajol az elesettekhez, és adni akar. Az erotikus szeretet önmagában romboló, a karitatív leereszkedő szeretet megalázó a másik ember méltósága tekintetében. A keresztény szeretet megalázza az embert a jótékonykodás gyakorlatában.
3. A szexualitás ritkán jelenik meg tiszta formában, legtöbbször lélektani bonyodalmak kísérik. Sigmund Freud tárta fel az ember szexuális-lény mivoltát, leírva a tudattalan nemi tartalmait, ami választóvonal az emberiség önismeretében. Bergyajevet a téma természetesen a szabadság szemszögéből érdekelte. Itt két különböző problémáról van szó: a szexualitásról, és a szerelemről. Bergyajev szerint ugyanis nincs feltétlen kapcsolat a nemi aktus és a szerelem között. A nemi vágy és maga a nemi aktus teljesen személytelen. A szexualitásban a faj uralma alatt állunk, az aktusban elveszítjük személyiségünket és fajfenntartó funkcióvá válunk. Ezen a védekezés sem változtat, a probléma maga az aktus. A szexualitás tehát személytelen, a szerelem viszont személyes, ez a hatalmas különbség közöttük. "Semmiféle közvetlen és kötelező kapcsolat nincs a nemi vonzalom és a szerelmi érzés között, sőt a szerelem csökkentheti is a nemi vágyat."
4. "A szerelem érzése a megismételhetetlenül egyéni lényre, a személyre irányul, a szerelemben lehetetlen a helyettesítés. A nemi vágy viszont megengedi a pótlást, és nem jelent feltétlenül személyhez fűződő viszonyt." Amennyiben individualizálódik a szexuális vágy egy adott személyre vonatkozóan, akkor sem feltételezi az egész személyhez fűződő viszonyt, tehát a nemi aktusban ekkor is személytelen ösztönlényként működünk. Éppen ez az, ami a szabadság ellen hat, a szexualitás és a hozzá kapcsolódó normál-szerelem is rabságot okoz. A mély-szerelemben azonban változás történik a személyben, és ekkor a szerelem győzelmet arat a szexualitás rabsága felett. A mély-szerelem meglátja a másikban a személyt, mindent ami pótolhatatlan benne, és örökkévalóan igent mond rá; ebben rejlik értelme. A mély-szerelem ezért világon kívüli jelenség, értelmetlen a mindennapok számára. Mély kapcsolat fűzi össze emiatt a szerelmet és a halált, ami a világirodalom egyik központi témája: a szerelem halál.
5. A felemelkedő extatikus szerelem démonikus megszállottság, nem teljesség, mert hiányzik belőle a vonzódás azután, ami gazdagít. Nem a személy érdekli, hanem maga a szerelem. Ilyen volt Szolovjov életében a szerelem, aki a nőiség princípiumát kötötte a konkrét nőhöz. Ez az illúzió azonban csalódáshoz vezet. Ugyanakkor Bergyajev szerint a nemiség okozta rabság összefügg a női princípium hatalmával az élet fölött. A nő szerinte hajlamos, hogy rabigába hajtsa fejét, de arra is, hogy rabságba döntsön. A nőt teljesen áthatja az, hogy ő nő, míg a férfiben nincs akkora szerepe annak, hogy ő férfi. Ezért van az, hogy a nőkkel ellentétben a férfiak hajlamosabbak szublimálni a szexualitást. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a nők jellemét a közösségi elvárások határozzák meg (társadalmi nem).
6. Ami a leereszkedő szerelmet illeti, az semmit sem akar kapni, hanem adni akar. Nem vár viszonzást, ez adja erejét. A szexualitáson alapuló szerelem viszont démoni jelleget ölt, és gyötri az embert; rabság mindkét fél számára, személytelen és erőszakos. Azonban minél fejlettebb személyiség valaki, annál inkább háttérbe szorul a szexualitása.
7. Az állam és az Egyház, de a társadalom is ellenzi a szerelem szabadságát, szocializálja a házassággal, azt közügyként meghatározva üzleti jellegű gazdasági ügyletként kezeli. Lényegében a személyt az emberi faj, illetve a nemzet életét szolgáló eszköznek tekintik. De nemcsak az állam, hanem maga a család is személyellenes, így szabadságellenes, ezért Bergyajev, mint a szabadság keresztény-egzisztencialista filozófusa állam-, társadalom-, és családellenes. "A család nem lehet keresztény, ahogy az állam sem lehet az. A társadalmi objektiváció világában semmi sem lehet szent. Az Evangélium éppen azt követeli, hogy szabaduljunk fel a család rabsága alól." Ez utóbbit már Aquinói Tamás is így gondolta.
8. A féltékenység a szerelem despotizmusa, megromlása, anti-szerelem. Ugyanakkor a szerelemben metafizikai szorongás van, ami a szerelemnek a halálhoz való kapcsolatából adódik (női princípium). Bergyajev a szerelemnek háromféle kifutásáról beszél: