Traktátus a szerelemről

1. Van a világ és vannak az eszmék. Ezt kell megérteni és semmi mást. Akik hisznek egy világmegváltó eszmében azok sem tudják, hogy ezek az eszmék nincsenek önmagukban, mert nem úgy van, ahogy Platón gondolta, egészen másként van. Ezek az eszmék bennünk vannak, mi alkotjuk őket. Hiszünk bennük és igazságukban, és küzdünk, feláldozzuk magunk értük. Belső világunk kivetítjük a külvilágba, és láthatóvá tesszük. Ez a belső világ az igazi valóság, nem a külső, mert mi teremtjük világunkat. Így van ez a szerelemmel is.

2. Van egy ember, a másik, aki hat ránk. Belső világa kiárad ránk, amit mi magunkban feldolgozunk, és kivetítjük saját elképzelésünket a másikról; az eszményi nőről vagy férfiról. Ezt azonban nem tudják az emberek, ezért csalódnak. Azt mondják nem is olyan, mint amilyennek gondoltam. Szerelmes voltam, a szerelem vakká tett. Már nem szeretem. Pedig nem így van. A bensőnkben megalkotott kép az igazi, a külvilágban lévő ennek az árnyképe. El kell fogadnunk olyannak, amilyen, de tudjuk, hogy igazából Ő az, aminek mi megalkottuk magunkban. Az eszménykép, ami csak a miénk, mert csak mi hozhattuk létre. De nem nélküle. Ő az egyetlen, aki ezt életre kelthette bennünk. Nélküle semmi nincs. Ez a szerelem és alkotása.

3. Az egyetlen és megismételhetetlen hat ránk, belőle megalkotjuk magunkban eszményképünket, a szerelem alkotását. Ez az eszménykép belőle van általunk. Az a személy, aki így létrejött, a külvilágban nincs. Ezért mondjuk, hogy a valóság látszat. Ez az eszmény az igazi valóság, mert annál inkább létezik valami, minél inkább tökéletes. Ha ezt tudjuk, akkor megértjük végre, hogy a látszatvilágban történhet akármi, az minket nem érint. Mindeközben mi is megváltozunk, teljesen átalakulunk. Ez a szerelem hatalma.

4. A szerelem lényegében alkotás. Két ember alkotása. Akibe szerelmes valaki az adja az anyagot, csak Ő adhatja, nélküle nincs szerelem, nincs semmi, értéke felbecsülhetetlen. A másik, aki szerelmes az az alkotó, aki önmagából létrehozza az előzőnek az eszményképét. Ha ezzel egy időben az előző is szerelmes ebbe a másikba, ha van ilyen egyáltalán, én kétlem, de kitudja, annyi minden megtörténhet, akkor az is megalkotja ebből a másikból önmagában az eszményképet. Ezért mondjuk ilyenkor hogy szerelmesek, így többesszámban, mert két szerelemről beszélünk. Az egyikről és a másikról. Innentől kezdve nem érdekes, hogy a valóságban létezik-e ez a kép, mert csak ez létezik, ezért nincs olyan, hogy lehull a hályog a szemről, épp fordítva. Soha nem jött volna létre ez a kép, ha nem látunk tisztán. Meglátjuk azokat a kisugárzásokat, amik kiáradnak a másikból, és oly nagyon hatnak ránk. Azért hatnak, mert megláttuk őket. Ez az Ő valódi képe, és nem az az álarc, amit az úgynevezett valóságban hord, amiről a pszichológia annyit beszél. Mi belátunk az álarc mögé, és ekkor kezdődik a szerelem.

5. A szerelem művészi alkotás, ahogy az élet is művészi alkotás. Ha tudjuk, hogy a szerelem alkotás, akkor mindent tudunk a valóságról. Ott van például a Mona Lisa mosolya. Ha találkoznánk Lisával lehet, hogy nem találnánk benne semmi érdekeset. A kép az érdekes, mert Leonardo meglátott valamit, amit csak ő láthatott meg. Megalkotta azt a képet, ami tudatja velünk Lisáról az igazságot, ami a valóság. Minél igazabb valami annál valóságosabb. Ám Lisa nélkül nincs Mona Lisa kép. Nélkülözhetetlen mi több főszereplő, mert belőle áradt a varázslat, amely által Leonardóban megszületett a kép, amit azután megfestett. Így van ez a szerelemnél is. Jön valaki, akiből éppen azok a hatások áradnak, amik rád hatni tudnak. Ez a hatás alkotó folyamatot indít el benned, és megszületik alkotásod általa. Ez a szerelem.

6. A szerelem mindazonáltal szenvedés, mert az alkotás is szenvedés. A szerelem olyan alkotás, amelynek soha nincs vége, tehát a szerelem örök. Legfeljebb átfordul gyűlöletbe azoknál, akik nem ismerik a szerelem mibenlétét. A gyűlölet is alkotás, mindenben a szerelem ellentéte. Hamis képet alkot, hazugságot. Az igazság a szerelemben található, ám az igazság végtelen, ezért a szerelem is végtelen. A szerelem az élet forrása, az erő amely bennünk éltet, ugyanakkor a szerelem egyenlő a halállal, mert az alkotásban meghalunk önmagunknak, és csak az eszményképet szolgáljuk. A szerelem iszonyatos szenvedés, mert az eszmény elérhetetlen, és nem is vagyunk méltóak rá, ugyanakkor mérhetetlen gyönyörűség, mert az eszménykép csodálatos.

7. A szerelem olyan alkotás, amit ugyan mi hozunk létre önmagunkban, de pontosan tudjuk, hogy mindent, de mindent annak köszönhetünk, aki ezt a hatást létrehozta bennünk. Ezért mondhatjuk, hogy bár a szerelem a legindividuálisabb dolog ami csak történhet velünk, mégis az alkotás által egybeolvaszt Vele. Örökre.


Debrecen, 2018. január 18.