Erósz a görögök szerelem-istene, a római hitvilágban ketté vált Ámorra és Cupidóra. Ámor a lelki-szerelem megtestesítője, Cupido a testi-szerelemé. Az eredeti Erósz fogalom erotika kifejezésként a Cupido jelentést vette át, ahol olyan testiségről van szó, amely tiszta és nemes. Az erotika tehát a szerelemben megjelenő testiség, amellyel szemben áll a tisztán állati szexualitást jelölő pornográfia, a szex szerelem nélkül. Az erotika tehát testi-szellemi, a pornó csupán testi jelentésű. Az utóbbi értelmét eredete is megvilágítja: a görög porné szó jelentése szajha. Az erotikát az erotográfia írja le, a pornót a pornográfia. A pornográfia soha nem jelent művészi megjelenítést, mert a művészet lélek, szellemi tett. (A pornográfia lényegét viszont be lehet mutatni művészi eszközökkel.) Az akt a test művészi ábrázolása szexualitásmentesen. A szerelem ábrázolása egy lelki folyamat bemutatása, éppen ezért Dante Vita Nuovaja, illetve Isteni Színjátéka, vagy Boccaccio Fiammettája nem erotográfia, hanem Ámor tárgykörébe tartozó szerelmi történetek (amorológia), míg a Dekameron számos novellája kétség kívül erotográfia, de soha nem pornográfia. A modern kor szakosodásának megfelelően Erósz dualizmusa tovább bomlott, így jutva el a jungi négyeség törvényéhez. A szerelem lelki-szellemi, az erotika testi-lelki, a szex testi-biológiai, a pornó testi-üzleti. Felülről lefelé haladva tehát megkülönböztetjük az Erósszal foglalkozó diszciplínákat: amorológia, erotológia, szexológia, pornológia.