Mágia

"Tulajdonképpen arra vágyom, hogy egyetlenegyszer, egyetlen pillanatra ő legyek." Nádas Péter

Reflexió és önreflexió Nádas Péter szövegére



1. Minden emberhez másként kell szólni, másképp kell elmondani ugyanazt, és még ekkor is mindenki mást fog érteni azon, amit mondok, és nem azt, amit én szeretnék közölni. Ez az írás problémája és a beszédé is. Meg kell tanulni szabadon kifejezni magunkat, minden emberi kötöttségektől mentesen. Ez persze lehetetlen, de törekedni kell rá, és akkor a szöveg majd helytáll magáért, vagy nem áll helyt. Ez a döntő kritérium.


Tudatunk rétegei

2. Amikor megpillantunk egy embert, a másikat, akkor először is megállapítjuk, hogy így ránézésre, első pillantásra szép-e vagy csúnya. Ez az első, az esztétikai ítélet, amit a mentális folyamatok befolyásolnak sőt meghatároznak, amely viszont a szocializáció eredménye. Amikor azután a napi érintkezés során megismerjük a másik embert, etikai ítéletet is hozunk. Az emberek közötti érintkezés lényegében egy kulturálisan meghatározott, pontosan rögzített rítus, ami által azonban a meghozott etikai ítélet felszabadít a szocializáció, valamint a mentális folyamatok kötöttségei alól.

3. Az etikai ítéletben a másik embert jóként vagy rosszként határozom meg. Mármost ha a korábbi esztétikai ítéletem egybeesik a később kialakult etikai ítéletemmel, akkor túllépünk az értelmi megfontolás világán, és megérkezünk a képek és szimbólumok tartományába, vagyis a tudat misztikus rétegébe. Itt tehát már nem az értelem, hanem a megérzés uralkodik keresve az egyensúlyt akciók és reakciók között. Ha ez az egyensúly megvalósul, akkor immár a képek és szimbólumok is elvesztik jelentőségüket, a test és a lélek megkülönböztethetetlenné válik, és nem marad más csupán a lélek dinamikája. Ez az emberi tudat mágikus rétege. A mágikus rétegben a reflexió és az önreflexió már nem különíthető el egymástól, akárcsak a személyes névmások sem. Ez utóbbi a lényegesebb.

Androgün


Kérdésfeltevés

4. Mindaz amit eddig elmondtunk nem magától értetődő csupán lehetőség. Az emberek jelentős része csak a kulturális szocializáció kreatúrája. Nem azt mondja, amit érez, hanem amit elvárnak tőle. Éppen ezért nincs tisztában még önmagával sem. Még csak nem is érdekli, hogy kicsoda ő, ebből kifolyólag a másikra vonatkozóan sem teszi fel ezt a kérdést. A kérdés, amit feltesz az a következő: milyen ő? Pontosabban: milyen ő nekem? Ezzel azonban  a kollektív normák rendszere szerint határozza meg a másikat és persze önmagát is. Lényegében nem mond semmit, csupán a szülei, tanárai, példaképei, vagy a hatalom beszél belőle. Ez egy gyereknél természetes. Még egy kamasznál is. A baj azonban az, hogy az emberek többsége soha nem válik felnőtté. Ez azt jelenti, hogy nincs valódi öntudatuk, tehát nem is ismerhetik önmagukat. Ebből következőleg nem képesek sorsot választani maguknak, vagyis mások irányítják életüket, ami nem más, mint sorstalanság.

A sorsról

5. Az emberi kapcsolatok azonban éppen azért futnak zátonyra, mert hibás a kérdésfeltevésünk, és nem azt kérdezzük ki ő? hanem azt milyen ő? Ez igaz önmagunkra vonatkozóan is. Nem azt kérdezzük ki vagyok én? hanem azt, milyen vagyok én? Márpedig az ember lényegét a ki ő? kérdésre adott válasz világítja meg. Ezzel szemben a milyen ő? kérdésre adott válasz a szocializációs normákhoz való viszonyra, a betagozódásra adott válasz. A ki ő? kérdés mögött a másik iránti érdeklődés nyilvánul meg, a milyen ő? mögött pedig az, hogy mire tudom használni a másikat. Az elfogadás és önzés, a nyílt- és zárt társadalom kérdései ezek. A ki ő? az egyediségre kérdez rá, a milyen ő? egy típusba akar besorolni. Mivel arra keressük a választ, hogy milyen ő? ezért nem tudjuk magunkról sem, hogy ki ő? vagyis hogy kik is vagyunk valójában, eltekintve társadalmi helyzetünktől, szerepünktől, és hasznosságunktól.

6. A kérdést úgy tesszük fel, hogy milyen ez a férfi, vagy milyen ez a nő, és nem azt ki ő? Amikor megkérdezik tőled milyen vagy, akkor nem rád kíváncsiak, hanem a szerepedre. A megismerés lényege azonban a szociálisan és kulturálisan az emberre rárakódott réteg lehántása, amely alatt láthatóvá válik a valóságos személyiség, a tulajdonság és alkat. Ezzel szemben az emberek a személyiségre rárakódott porrétegre kíváncsiak és félredobják a tárgyat, vagyis a személyiséget. És ez borzasztó! Van azonban egy helyzet, amelyben a lelki alkat szavak nélkül is megismerhető. Arra a tudásra gondolok, ami a másikon keresztül és általa érkezik a szerelemben.


A szerelem

7. A szerelem nyelve mágikus, szimbolikus jelentésű. Ezért hasonlíthatjuk a katolikus miséhez, amely mágikus rituálé, habár Aquinói Tamás elmagyarázza nekünk, hogy nem mágia, de ebben téved. Mert ahol nincs szavunk a történésekre mondja Tamás, az ésszel fel nem fogható hittitok. Igen ám, de ha felfoghatatlan történés, akkor mágia. A szerelemnél sincs másként. A szexualitást vizsgálva azt látjuk, hogy az egy tisztán biológiai folyamat, ami nem foglalja magába a lelket, ezért nem lehet kapcsolatban a szerelemmel. A szexualitás fogalma éppen arra a kérdésre nem ad feleletet, hogy valaki miért ebbe az illetőbe és nem egy másikba szerelmes. A szexualitás a nemek párbeszédeként fogja fel a szerelmet, pedig a szerelem nemhogy nem a nemek dialógusa, de még csak nem is a testeké.

Szexualitás vagy szerelem?

8. A szerelemnek tehát nincs köze a szaporodáshoz, már csak azért sem, mert akkor kizárólag férfi és nő között jöhetne létre. A szerelem a gondolkodással van kapcsolatban, ezért csak az emberre jellemző. A szerelem még csak nem is szeretet, valami egészen más. A szerelemben a másik hiánya de a jelenléte is kínt okoz. A szerelemnek a boldogság és a szenvedés együttes jelenléte a bizonyítéka. A boldog szenvedés az a mágikus hatás, amely átalakítja az ember személyiségét.

9. A személyiség belülről fakad. Azt kerestem, ami belül van és a külső szépségben nyilvánul meg. Azt, ami messze túlmutat rajta, mégis nélküle elérhetetlen. Amit kaptam jobbá tett. Érintkezve a valósággal feltárult a lélek mélysége. A lemondás tudáshoz vezetett. Ha a földi szerelmet beteljesítem, gondoltam, elvesztem az égi szerelmet. Lemondásommal valóban mindent elnyertem, találkoztam a valósággal. Ő az én megtestesült daimónom, a közvetítő a tudat és a tudattalan között. Az anima aktiválója. Lénye számomra kivételes jelentőséggel bír. A kellő időben találkozva vele megrendítő hatást váltott ki. Ezt hívjuk mágiának. Hatása a megfelelő tér-idő koordinátarendszerben automatikus. Szabályozhatatlan, ellenállhatatlan, kényszerítő erejű. A szerelem a teljesség és örökkévalóság érzete. Mágia.

Traktátus a szerelemről


Irodalom

Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről. Jelenkor, 2018.