A középkor nőkultusza

A középkori lovagi nőkultuszban a kiválasztott nő magasabb rendű lény. Ellenállhatatlan szépsége kényszeríti a lovagot, hogy szerelmes legyen belé. A nő nem szerelmes; elfogadja vagy elutasítja a lovag szerelmét. A nő szép, okos, kifinomult. A nőnek férje, a lovagnak felesége van, akivel bensőséges viszonyban áll, de más nőért rajong. Ez nem testi, hanem lelki szerelem. A kiválasztott nő és a lovag hűbéri viszonyban állnak egymással. A lovag a nő felé feltétlen hűséggel tartozik. A nő a lovagnak nem tartozik semmivel, de ha akarja megjutalmazhatja. A szerelem "fons et origo omnium bonorum" a legmagasabb erkölcsi érték. A lovag szerelmének lényege nem a reménytelenség, hanem a távolság. A nő nem elérhetetlen ugyan, de nehezen érhető el. A távolság térbeli, társadalmi, vagy erkölcsi. Az imádott nő megéneklését a lovag nem tekinti irodalomnak, hanem szerelmi szolgálatnak. A nyugati gondolkodásban gyakorlatilag is megjelenik a női egyenjogúság eszméje, valamint a szerelem végtelenbe törekvése, az akaratcentralitáson nyugvó szimbolikus érzelem. A figyelmes szemlélő meglátja, hogy ennél is többről van szó: a lovag nem leigázni akarja a nőt, hanem felismeri és imádja benne az örök női princípiumot. A középkori szerelemnek ez a transzcendensbe futó hatalma nemcsak érzelem, hanem szigorú szabály, amit a lovag akkor is betart, ha belepusztul. A szerelem tehát intellektuális jelleget kap, absztrakcióvá, fogalommá válik, akárcsak maga a Nő. A szerelem itt oly tiszta és magasztos, hogy beteljesülése csak az öröklétben történhet meg; "a szerelemtől ered szüzességem" (Guilhem de Montanhagol). Ennek a szerelemnek a legnagyszerűbb irodalmi jelképe a Divina Commedia, amelyben Dante az elhunyt Beatrice számára állít halhatatlan emléket. Tulajdonképpen az imádott nő megdicsőítéséről van szó. Dante szerelmének különös történetét is elmeséli egy korábbi művében a Vita nuova- ban, ahol allegória és életrajzi valóság sajátos módon keveredik egymással.


Link

Trubadúrok - filozófia és költészet