Teremtéstan

Dogmatika II. rész


A dogma hivatalosan és tévedhetetlenül definiált kinyilatkoztatott igazság. A teológiai igazság olyan tévedhetetlen tétel, amely a kinyilatkoztatásból logikai úton lett kikövetkeztetve.

A dőlt betűvel vastagon szedett és aláhúzott definíciók a katolikus egyház dogmáit tartalmazzák. A dőlt betűvel vastagon szedett, de alá nem húzott definíciók pedig a teológiai igazságokat.


1. A világ teremtése

A hatnapos teremtéstörténet Alexandriai Szent Kelemen (+215) óta vitatott. Aquinói Szent Tamás (+1274) volt az első, aki azt állította, hogy a szöveg a teremtés tényét, és nem a módját tanítja. Nézete a 20. században vált széles körben elfogadottá.

A világot Isten teremtette. Isten teremtett mindent, ami rajta kívül van, a szellemi és az anyagi valókat az idő kezdetén a semmiből. Filozófiai definícióval meghatározva: Isten a létesítő ok. A világ létezése ugyanis nem magyarázható meg önmagából, más szóval mondva: a világegyetem létezése nem szükségszerű. Ámde, ami nem szükségszerűen létezik, annak szüksége van létesítő okra. Ezt nevezzük Istennek. Filozófiai úton bizonyítható a semmiből való teremtés, ám az időben való teremtés nem. (A világ örökkévalóságáról)

Isten a világot szabadon teremtette. Nem volt szükségszerű a teremtés.

A teremtés kizárólagos isteni tevékenység. A teremtés közvetlenül történt, bármiféle eszköz igénybevétele nélkül.

A teremtés elsődleges célja Isten dicsősége, másodlagos célja az értelmes teremtmények boldogsága.

A teremtés oka Isten jósága.

Isten a világot jónak teremtette.

Isten fenntartja a világot. Oksági behatásról van szó, amellyel minden teremtett lényt a létben tart.

Van isteni gondviselés. A gondviselés isteni világterv. Ennek a megvalósításáról van szó; mindennek a célra irányításáról. Nem azonos a pogány végzethittel. Isten a bűnnek nem oka, mert csak annak az oka ami van, a bűn azonban hiány.


2. Az ember teremtése

Az első embert Isten teremtette. "Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából." (Ter. 2,7.) - ez arra utal, hogy az ember a világegyetem anyagából fejlődött ki (evolúció), és nem a teremtéskor teremtődött a semmiből.

Minden ember lelkét Isten közvetlenül teremti a semmiből.

Az ember anyagi testből és szellemi lélekből áll.

Az embernek szabad akarata van.

Az emberi lélek halhatatlan. Emberi lélek: öntudattal és szabad akarattal rendelkező én. Halhatatlanságának az alapja szellemisége - nem áll fizikai részekből; nem anyag. Éppen ezért egész önmagával rendelkezik, vagyis szabad.

A lélek a test formája, tehát az adja az emberi test minden lényegi meghatározottságát. A lélek természeténél fogva a test formája.

Itt jegyezzük meg, hogy az állatoknak, sőt a növényeknek is van lelkük. Minden, ami él lélekkel rendelkezik. A növénynek vegetatív, az állatnak érzékelő, az embernek értelmes lelke van.

Az első emberek a bűnbeesés előtt a megszentelő kegyelem állapotában voltak. Ezt nevezzük "eredeti szentség"-nek.

A bűnbeesés előtt az ember:

- mentes volt a kísértésektől
- mentes volt a meghalás szükségességétől
- mentes volt a szenvedéstől (általános nézet)
- veleszületett tudással rendelkezett (általános nézet)

Ezt a négy tulajdonságot nevezzük "eredeti épség"-nek. Az eredeti szentséget és az eredeti épséget együtt nevezzük az "eredeti ártatlanság" állapotának.

Az első ember az eredeti ártatlanság állapotát nemcsak a maga, hanem az egész emberiség számára kapta, mert természetes módon az ember önmagához hasonlót nemz a faj szerint.

Az első ember súlyosan vétkezett Isten parancsának az áthágásával. Személyes súlyos bűn az emberiség történetének a kezdetén. Ezt nevezzük "ősbűn"-nek. Az ősbűn a bűn faja tekintetében egy átlagos emberi bűn volt. A vétkező személyek helyzetét (eredeti ártatlanság állapota) tekintve azonban ennek a bűnnek volt a legnagyobb a súlyossága.

Az ősszülők a bűn által elvesztették a megszentelő kegyelmet és Isten haragját vonták magukra.

A bűn következtében a halált és a Gonosz uralmát vonták magukra. Elvesztették az eredeti ártatlanságot, annak minden az előbb felsorolt vonzatával együtt.

Az első ember bűne összes következményeivel együtt átszállott az összes emberre. Ez az "áteredőbűn". Nem személyes bűnről van szó, hanem a bűnös állapot öröklődéséről, egyfajta öröklődő lelki-genetikai hibáról ami együtt jár a bűnre való hajlammal. Ez a hajlam a személyes bűn egyik közvetlen forrása.

Az áteredőbűn nem utánzással, hanem átszármazás útján terjed tovább.


3. A szellemi létezők teremtése

Vannak szellemi létezők, akiket Isten az idő kezdetén teremtett. A közismerten angyaloknak nevezett lényekről van szó. Egyszerre lettek teremtve a világegyetemmel.

A szellemi létezők az emberi léleknél tökéletesebb szellemi lények.

A szellemi létezők tisztán szellemi lények. Általános nézet, hogy szellemiségüknél fogva halhatatlanok.

A szellemi létezők Isten színelátására voltak hivatva, és a megszentelő kegyelemben részesültek.

Természetfeletti állapotuk véglegesülése előtt a szellemi létezőknek próbát kellett kiállniuk. Arról van szó, hogy szabadon választhattak: Isten mellé állnak, vagy szembe fordulnak vele.

A szellemi létezők egy része Isten ellen fordult.

A szellemi létezők egy része Isten mellett döntött.

Az előbbiek a kárhozat állapotába, az utóbbiak Isten színelátására jutottak.

Az Isten mellett álló szellemi lények gondját viselik az embereknek.

Minden hívőt természetfeletti célja elérésében segíti egy szellemi létező. Általános nézet, hogy ez a nemhívőkre is igaz.

Az Isten mellett álló szellemi lényeket vallásos tisztelet illeti.

Az ős-, és áteredőbűn következtében az Istennel szembefordult szellemi lényeknek befolyásuk van az emberek fölött.