Az archetípus

Az archetípusokról

1. A különböző emberek álmaiban vannak hasonlóságok, ugyanúgy ahogyan a különböző népek mitológiájában és folklórjában is vannak motívumok, amelyek csaknem azonos formában ismétlődnek. Ezeket a motívumokat nevezi Jung archetípusoknak, tudat előtti ősemlékeknek, amelyek továbbadása öröklődés útján történik.

2. A vallási kijelentések mindig egy archetípust jelenítenek meg, ami a közönséges ész számára tudattalanok, tehát irracionálisnak tűnnek. Az archetípus egy olyan diszpozíció, amely alkalmas pillanatban elkezd hatni az emberi szellem fejlődésére azáltal, hogy a tudat anyagát meghatározott alakzatba rendezi. Az archetípusok olyan tényezők és ösztönzések, amelyek a pszichés elemeket meghatározott (archetipikus) képekbe rendezi. Oly módon léteznek a pszichében, mint a kristályrács az oldatban (potenciálisan). A biológiai viselkedésminta pszichés megfelelője. Az archetípus azonban soha nem jön létre, hanem az élettel együtt keletkezik.

3. Az archetípusnak megjelenésekor mindig a tudattalanból fakadó kényszerítő jellege van, és ahol befolyása tudatosul, ott isteni jelleget ölt. Soha nem tudatosan kiagyalt dolog. Így van ez a katolikus dogmákkal is, amelyek pszichésen forradalmasították a nyugati embert. Amikor a Katolikus Egyház a Szentlélek sugalmazásáról beszél, pontosan definiálja azt, hogy a dogmák nem a tudat termékei, nem emberi spekulációból és okoskodásból, hanem tudaton kívüli, sőt emberen kívüli forrásból származnak. Az archetipikus élményhez mindig az istenség jelenlétének az érzése kapcsolódik. Minél világosabban lép elő az archetípus, annál erősebben hat lenyűgöző, megigéző jellege, ami bizonyíték egy archetípus aktivizálódására, ami egyúttal a tudatállapot megváltozását is jelenti. Mindez egy úgynevezett irracionális pszichés jelenség eredménye. Vizsgáljuk ezt meg az anima-projekció példáján.


Anima-projekció

4. A személyes tudattalan az individuális élet hozadéka, a kollektív tudattalant viszont állandó és veleszületett, öröklött archetípusok alkotják. Az archetípusok közül kettő igen intenzíven befolyásolja az Ént: az árnyék, és az anima-animus. Az árnyék személyiségünk sötét oldala. Az önismeret elengedhetetlen feltétele sötét oldalunk meglétének az elismerése. Az árnyék a projekciókhoz kapcsolódik. Mindig a tudattalan a projicizáló, ezért a projekciókat sem nem kitaláljuk, sem nem csináljuk. A projekcióban a szubjektum elszigetelődik és a valóságot az illúzió váltja fel.

5. A férfiak animája illetve a nők animusa a tudattalan rendkívül drámai tartalma. Nem a tudat koholmánya, hanem a tudattalan akaratlan terméke. Erősen szuggesztív hatást gyakorol, megbűvöli és hipnotikusan lenyűgözi a tudatot. Ekkor derül ki, hogy olyan gondolatok, érzetek és indulatok élnek bennünk, amiket sohasem tartottunk volna lehetségesnek. Ezért nem várhatjuk el senkitől, aki nem szerzett ilyen tapasztalatot, hogy igazán megértse az anima és az animus lényegét. Bennük a kollektív tudattalan autonómiája fejeződik ki. A tudattalan tartalma a projekció által integrálódik a tudatba.

6. Az anima a tudattalanból fölmerülve szenvedélyes szerelmet fakaszt, illetve a bölcsesség (Sophia) ihlet és teremtő erőforrása. Az anima narcisztikus annyiban, amennyiben a férfi saját női lelkét, pontosabban annak képét vetíti rá a nőre, bizonyos fokig önmaga tükörképébe szeret bele. Vannak nők, Jung megfogalmazásában a végzet asszonyai, akik magukhoz vonzzák a férfiak anima-projekcióit. Az anima soha nem vetül rá teljes mértékben a nőre, hanem aktív imaginációban istennőként ad hírt magáról. A férfiak érzelmi életében az anima a döntő tényező.

7. Amennyiben az Én szembeszáll a tudattalannal, akkor azonossá válik az asszimilált tartalmakkal, példánkban a férfi tudata az anima befolyása, sőt megszállása alá kerül. Ez az Én inflációját idézi elő, ami ellen a psziché egésze védekezésként egyfajta pszichoszomatikus balesettel reagál, tehát pszichés hatásként kell értékelni, ha az Ént a mély-én asszimilálja. Az Én ilyenkor a tudattalan ellenőrzése alá kerül. A fordított állapot, amikor az Én asszimilálja a tudattalant, ez ugyancsak inflációhoz vezet. Ez az Én dölyfe, amiből nehéz kijönni, hiszen csökkenteni kell a világhoz való alkalmazkodást (elszakadás a világtól). Az erkölcsi kötelességek ütközésekor ebben az esetben áthárítják a döntést valamely külső tekintélyre. A másik típus a tudattalanra bízza a dolgot. Mindkét esetben a történéseket Isten akarataként értelmezik, az ateisták a természet döntésének vagy ösztönnek. Az árnyék, és a szüzügia (anima-animus) olyan pszichés tényezők, amit csak a tapasztalás tesz igazán érthetővé.



Irodalom

C. G. Jung: Aión. Adalékok a mély-én jelképiségéhez. Akadémia Kiadó, 1993.


Link

Archetípusok