Kettős lény

Az ember eredendően kettős lény, kettészakított organizmus. Testileg is (férfi-nő) és Freud óta tudjuk lelkileg is. Két őserő (ösztön) küzd benne, a szerelem és a halál. Erről írt már Hérakleitosz is, ám Freud természettudományos módon bizonyította a régi filozófiai igazságot. A szerelem (libidó) az élet, a szeretet, a jóság, a szépség, és a harmónia forrása, míg a halál (ösztön) a pusztulás, a gyűlölet (agresszió), a gonoszság, a csúnya, és a káosz forrása. Ez a két ösztön küzd egymással, és ebből a belső tapasztalatból született Isten és a Sátán eszméje, a Jó és a Rossz birodalma. Innen az ember szétszakítottsága, meghasonlottsága, egyszóval az ember tragédiája. Amikor nagy néptömegekben a szerelem dominál virágzó társadalmak alakulnak ki nyitottsággal, toleranciával, szabadsággal, emberi jogokkal, a szegények, gyengék támogatásával, és virágzik az élet. Amennyiben a halálösztön kerül pozícióba, mint az utóbbi időben tapasztaljuk, akkor a rend és fegyelem, az engedelmesség, a bezárkózás, igazságtalanság, agresszió, elutasítás, a test és erőkultusz, vagyis a halál válik uralkodóvá és a biztonság jelszóvá. Az emberben lévő barbár állandóan a kultúra és az emberi faj megszűnésével fenyeget. Az ember dualitása mutatkozik meg a teista és ateista ideológiákban is. Figyelemre méltó, hogy a Föld történetében eddig két értelmes lény megjelenéséről tudunk, mindkettő emberszabású. A homo sapiens és a neandervölgyi emberről van szó. A leletek alapján nemcsak fizikális, hanem kulturális különbözőségek is megállapíthatóak, és ezen a téren van egy nagyon lényeges különbség a két földi értelmes lény kultúrája között. A neandervölgyi ember bár eltemette halottait, de semmilyen kultikus nyom nem maradt utána. Semmi jele a túlvilági életbe vetett hitnek. Ugyanakkor nyilvánvalónak tűnik, hogy semmilyen ékszert, díszt sem hordott vagy használt. Praktikus, egyszerű, ateista populációnak tűnik. Semmi babonának vagy hiedelemnek sincs nyoma, és semmilyen művészeti emlék sem mutatható ki a leletekből. Ugyanakkor a neandervölgyi emberek mellett élő homo sapiens mindenben az előbbi ellentéte tele babonákkal, primitív vallásokkal, a túlvilágba vetett hittel, ékszerekkel, díszekkel, művészeti emlékekkel. A neandervölgyi ember szülőföldje Európa, ám a homo sapiens kontinensünkön való megjelenése után rövidesen kihalt, ma már tudjuk hogy előbb keveredett a homo sapienssel. A neandervölgyi ember génjei megtalálhatók az emberi populációban. Vajon a világnézeti beállítódást meghatározzák-e a gének? Vajon megtalálják egyszer az ateizmusért felelős gént, amely a neandervölgyi emberből került belénk? Ezzel szemben Freud szerint az istenhit nem más, mint a szülőkomplexus hatása. A vallásosság biológia alapja az ember kisgyerekkori hosszú ideig tartó kiszolgáltatott helyzete. Az ebből fakadó felnőttkori regresszió a vallás védelmező lelki hatása, amely ténylegesen véd a neurózistól, jegyzi meg Freud, majd hozzáteszi: a valóban felnőtt személyiségnek nehezebb a helyzete, illúziók nélkül kell szembenéznie a létezés valóságával. Mi a helyzet akkor a neandervölgyi ember ateizmusával? A leletek alapján feltételezhető, hogy az ő esetükben a terhesség 11 hónapját egy gyors fejlődési szakasz követte. Testileg és mentálisan is gyors fejlődésű populációról van szó. Ennek azután a kulturális vonzatai is kialakulhattak a neandervölgyi embernél, ami azután vele együtt beolvadhatott a homo sapiens európai képviselőinek kultúrájába a hellén világtól az Arktiszig. Talán ezzel magyarázható a nyugati civilizációban időnként felszínre törő ateizmus, ami megteremtette kulturális dominanciáját. Nem tudjuk így van-e, de az biztos, hogy az európai ember a leginkább kettős lény.


A neandervölgyi ember és a mitológia